A Nemzeti Adatvédelmi-és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH vagy Hatóság), mint adatvédelmi felügyeleti hatóság feladatkörében eljárva az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 38. § (3) bekezdés a), b), és c) pontja értelmében bejelentés alapján és hivatalból vizsgálatot folytat, az érintett kérelmére és hivatalból adatvédelmi hatósági eljárást folytat, valamint hivatalból titokfelügyeleti hatósági eljárást folytat. A Hatóságot akár bejelentés, vagy hivatalból indított vizsgálat lefolytatása során széleskörű jogosultságok illetik meg az adott vizsgálat tárgyával összefüggésben, az Infotv. 54. § alapján többek között például a vizsgált adatkezelő kezelésében levő, a vizsgált üggyel összefüggésbe hozható összes adatot megismerheti, arról másolatot készíthet, és az összes ilyen iratba – ideértve az elektronikus adathordozón tárolt iratokat is – betekinthet, illetve azokról másolatot kérhet, továbbá a vizsgált üggyel összefüggésbe hozható adatkezelést megismerheti, az adatkezelés helyszínéül szolgáló helyiségbe beléphet, az adatkezelési műveletek végzéséhez használt eszközökhöz hozzáférhet, valamint a vizsgált üggyel összefüggésbe hozható bármely szervezettől vagy személytől írásbeli felvilágosítást, illetve a vizsgált üggyel összefüggésbe hozható adatról, iratról – ideértve az elektronikus adathordozón tárolt iratokat is – másolatot kérhet.

A NAIH eljárása és a települési jegyzői közreműködés

A hatósági feladatkörökkel, illetőleg vizsgálattal kapcsolatos jogosultságokkal összefüggésben megjegyzendő, hogy különösen a nagymértékű és jelentős kiterjedtségű feladatokra tekintettel a NAIH adott esetben közrehatást igényelhet a Hatóságon kívül álló, meghatározott személyektől, akik megkeresés esetén mintegy közreműködőként segítik az adott vizsgálattal kapcsolatos hatósági jogosultságok gyakorlását az eredményes vizsgálat előmozdítása, lefolytatása érdekében. Az Infotv. 71. § (1b) bekezdése értelmében a Hatóság megkeresésére a települési önkormányzat jegyzője ellenőrzi az illetékességi területén folytatott, a NAIH által a megkeresésben megjelölt adatkezelés tényleges körülményeit, így különösen a kezelt személyes adatok körét, a személyes adatokkal végzett műveleteket és e műveletek eszközeit, továbbá az adatkezelő által alkalmazott technikai és szervezési intézkedéseket. Ennek alapján tehát a települési önkormányzatok jegyzőit a Hatóság megkeresésében felhívhatja arra, hogy az adott vizsgálat tárgyával kapcsolatosan működjön közre a tényállás tisztázása, valamint az adatkezelés körülményeinek pontos és teljeskörű felderítése érdekében.

Ezen eljárásnak egyik tipikus eseteként jelen cikkünkben a kamerarendszerek vizsgálatát mutatjuk be.

A fentiekből kitűnik, hogy a települési jegyzők Hatóság által történő megkeresésére olyan esetekben kerülhet sor, amelyekben a vizsgálandó adatkezelő vagy adatkezelés a jegyzők illetékességi területén – azaz az adott településen – található vagy ott működik, illetve ott van folyamatban. A kamerarendszerek üzemeltetése, működtetése helyhez kötött – ennek legtipikusabb esete a magánszemélyek által képfelvétel rögzítésére alkalmas, térfigyelő kamerák magánterületükre történő kihelyezése, személy- és vagyonvédelem céljával alátámasztva, azonban a magánszemélyek gyakran úgy helyezik ki kameráikat, hogy azok látókörébe nem kizárólag az adott magánterület tartozik, hanem közterület – jellemzően az utca, vagy akár a szomszédos ingatlan területe is. Ilyen esetekben fordulhat elő, hogy a szomszédos ingatlan tulajdonosai által tett bejelentés alapján a NAIH az Infotv. 38. § (3) bekezdés a) pontja alapján vizsgálatot indít, amelynek keretében megkereséssel él az adatvédelmi szempontból aggályosan és kifogásolható módon kihelyezett kamerarendszer tulajdonosai felé annak ellenőrzése érdekében, hogy a kamerarendszer tulajdonosai a megfelelő szervezési vagy technikai intézkedéseket megtették-e annak érdekében, hogy a kamerák működtetése megfeleljen az adatvédelmi előírásoknak, valamint a kamerarendszer üzemeltetése során megvalósítottak-e adatvédelmi jogsértést, illetőleg, hogy a további üzemeltetés esetén felmerülhet-e érintetti jogsértés, az érintettek magánszférához fűződő jogának sérelme.

A NAIH eljárásairól, valamint a kamerás megfigyelőrendszerek által folytatott adatkezelések vizsgálatáról szóló tájékoztatójában (a továbbiakban: Tájékoztató) ugyanis kifejtette, hogy a GDPR értelmező rendelkezéseinek alapján a természetes személyek képmása, a róluk készített kép- és hangfelvétel személyes adatnak minősül, ennek megfelelően az ilyen adatok készítése, rögzítése és tárolása pedig adatkezelés. A GDPR rendelkezései nem alkalmazandók olyan esetben, amikor a kamerarendszer kizárólag magánterületet, tehát az üzemeltetőjének lakását, kertjét, egyéb ingatlanához tartozó helyiségeket és területeket figyel meg, illetőleg ezekről rögzít képfelvételt. Amennyiben azonban a kamerák elhelyezésükből adódóan közterületet, más személyek ingatlanának területét is megfigyelik, ezzel a felvételeken az üzemeltetőn kívüli más személyek is azonosíthatóvá válhatnak, úgy a kamerarendszer működtetése már nem minősülhet magáncélú adatkezelésnek és alkalmazandók rá az általános adatvédelmi rendelkezések. A nem magáncélú adatkezelést megvalósító, közterületet vagy szomszédos ingatlant megfigyelő kamerarendszert üzemeltető magánszemélyek ellen a fentiek értelmében tehát bejelentés alapján adatvédelmi hatósági vizsgálat indul. Természetesen egyéb körülmények alapján – például munkahelyen működtetett biztonsági kamerás megfigyelés, gazdasági társaságok telephelyén működtetett, nagyszámú érintett megfigyelésére alkalmas kamerarendszerek esetében – is felmerülhet érintetti bejelentés, jelen cikkünkben azonban a fentiekben ismertetett, magánszemélyek által ingatlanuk területén elhelyezett kamerarendszerek vizsgálatát mutatjuk be részletesen, kitérve az Infotv. 71. § (1b) bekezdésében rögzített, települési jegyzői közreműködésről szóló rendelkezésre is.

A kamerás megfigyelés, mint adatkezelés körülményeinek és jogszerűségének vizsgálata

A Hatóságnak a kamerarendszerek üzemeltetése által folytatott adatkezelések vizsgálata körében a NAIH Tájékoztatója értelmében annak érdekében, hogy megállapíthassa az adatkezelés – ezzel a kamerarendszerek működtetésének – jogszerűségét, meg kell ismernie:

  • az adatkezelő, adott esetben az adatfeldolgozó személyét,
  • az adatkezelés célját és jogalapját,
  • a kamerák elhelyezkedését és az általuk megfigyelt területet,
  • az adatkezelő által tett, a GDPR-ban előírt adatbiztonsági intézkedéseket,
  • az adatkezelő által az adatkezelésről nyújtott, előzetes érintetti tájékoztatást.

Ezeket az adatkezelőre, valamint az adatkezelésre és annak körülményeire vonatkozó információkat, adatokat a Hatóság elsősorban tényállás tisztázására irányuló megkeresésekkel, végzésekkel törekszik összegyűjteni a kamerarendszert üzemeltető ügyfelektől. Amennyiben az ügyfelek nem tesznek hiánytalanul eleget a Hatóság megkeresésében foglalt felhívásnak, valamint a NAIH-nak megküldött tájékoztatás több adatkezelő, kamerarendszer tulajdonos esetében egymástól eltérő, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tartalmaz, a Hatóság helyszíni vizsgálat alapján tudja felderíteni és ellenőrizni az adatkezelés körülményeit. A helyszíni szemle lefolytatására vonatkozóan a NAIH rendkívül gyakran ál megkereséssel a települési jegyzők felé az Infotv. 71. § (1b) bekezdésében foglaltakra hivatkozva. Az Infotv. vonatkozó rendelkezése és az Általános Közigazgatási Rendtartás ugyanis megfelelően biztosítja a jegyzők eljárási jogosultságának törvényi feltételeit.

A települési jegyző szemléje

A NAIH a települési jegyzőnek megküldött megkeresésében kéri, hogy küldjön több szögből készült fényképfelvételeket az ingatlan területén felszerelt kamerákról, azok elhelyezkedéséről, annak minél pontosabb bemutatására törekedve, hogy mi érzékelhető a kamerás megfigyelésből az utcáról nézve. E körben a kamerarendszer tulajdonosa által az érintettek tájékoztatásának céljából kihelyezett piktogramokról, bármely jelzésről is készítendő fénykép. A jegyzőnek be kell jutnia továbbá a vizsgálat alatt álló adatkezelő ingatlanának területére, mivel a kamerák elhelyezkedéséről további, közeli fényképek készítése is szükséges, valamint a kamerák típusára és verziójára, fizikai maszkolás alkalmazására, a kamerák bekötésének módjára és helyére (magánban foglalva az áramellátást, vezetékek, adatkábelek csatlakozási pontjait) vonatkozó adatokat is be kell gyűjteni. Lehetőség szerint fel kell mérnie továbbá a jegyzőnek, hogy a vizsgálat tárgyát képező kamerarendszer működik-e, illetve kisebb munkával üzembe helyezhető-e – e vonatkozásban vizsgálandók az áramellátásért és adatátvitelért felelős kábelek megléte a kamera felszerelési helyén, a kamerához tartozó felvevőegység vagy számítógép, monitor, valamint a kamerás megfigyelésre kialakított szobában a monitor üzembe helyezéséhez szükséges áram, a kamera képet közvetítő adatátviteli kábelek megléte.

A NAIH felkéri továbbá a jegyzőt, a kamerák rögzítő egységéről, fényképfelvételekkel dokumentálja annak fizikai környezetét, a kamerarendszer üzemeltetésének, vezérlésének és a megfigyelésre vonatkozó beállítások módját, valamint a rögzítő egységbe csatlakoztatott vezetékeket, továbbá adjon tájékoztatást a kamerák beállítására szolgáló program típusáról, rögzítse képernyőmentések vagy fényképfelvételek segítségével annak funkcióit, a kameraképek módosításának, valamint a maszkolás beállításának lehetőségeit, a kamerarendszer működését dokumentáló naplófájlokat (e körben arra vonat6kozó tájékoztatás is szükséges, hogy illetve a kamerák által rögzített pontos képeket (amennyiben csak élőképet közvetítenek a kamerák, a közvetített képeket). Végül a Hatóság vizsgálatához szükséges annak megállapítása is, hogy mely személyeknek milyen módon van, vagy volt hozzáférésük a kamerák által közvetített élőképhez, illetve a rögzített és eltárolt felvételekhez. A fentieken kívül dokumentálni kell az adatkezelő együttműködési hajlandóságát, amelynek a NAIH az eljárást lezáró döntésében, esetleges eljárási bírság kiszabásának körében értékel.

A Hatóság Tájékoztatójában arra hívja fel a jegyzők figyelmét, hogy célszerű a vizsgálni kívánt adatkezelők előzetes értesítésének mellőzése a szemléről, mivel bizonyos kamera típusok esetében a látószög módosítható, így a szemléről való értesítés teret engedhet a Hatóság adatkezelő által történő megtévesztésének oly módon, hogy a kamerarendszer tulajdonosa a szemle előtt módosítja a kamerák látószögét. A NAIH továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy abban az esetben is szükséges a helyszíni szemle lefolytatása, amennyiben az adatkezelő azt állítja, hogy nem működik a kamerarendszere, mivel kizárólag a szemle megtartása, illetve a fentiekben leírtak dokumentálása által biztosítható az adatkezelés jogszerűségének hiteles és teljeskörű vizsgálata.

Tanulságok a NAIH gyakorlatával kapcsolatban

A fentiek alapján megállapítható, hogy az Infotv. vonatkozó rendelkezései szerint, illetőleg a Hatóság Tájékoztatójában foglaltak értelmében a saját tulajdonú terület kamerás megfigyelése céljából telepített kamerarendszerrel kapcsolatos – leggyakrabban a szomszédos ingatlan tulajdonosaitól érkező – érintetti bejelentések esetén a NAIH az adatkezelés összes körülményeire kiterjedő, átfogó vizsgálatot folytat le, ideértve a kamerarendszer technikai műszaki jellemzőit, szoftverét, fizikai környezetét, a kamerák által közvetített vagy rögzített képeket, valamint még a hozzáférési jogosultságokat is. Gyakran a települési jegyzőkre hárul a hatósági vizsgálat lefolytatásához szükséges körülmények, tények felderítése. E körben a jegyző akár az adatkezelő előzetes értesítése nélkül is kivonulhat a Hatóság megkeresése szerinti szemle lefolytatásának céljából.

Amennyiben a kamerák látószöge közterületre, a szomszédos ingatlanra is kiterjed, a kamerarendszer üzemeltetője, tulajdonosa, mint adatkezelő felelős a jogszerű adatkezelés GDPR szerinti követelményeinek betartásáért. Az adatkezelő köteles tehát megfelelő technikai, szervezési intézkedéseket végrehajtani (mint például a megfigyelés céljából nem releváns terület kitakarása, a megfigyelt terület szűrése, illetőleg a felvételeken maszkolás alkalmazása), továbbá az érintetteket a megfigyelés tényéről előzetesen tájékoztatni (a kamerákra, megfigyelésre figyelmeztető tábla, piktogramok, írásos tájékoztató kihelyezése). Az adatkezelés jogszerűségének alátámasztására az adatkezelőnek megfelelő jogalappal kell rendelkeznie a kamerás megfigyelés kapcsán, valamint biztosítania kell, hogy adatkezelési tevékenysége megfelel a jogszerű adatkezelés GDPR 5. cikkében rögzített alapelveinek és képesnek kell lennie arra, hogy megfelelőségét igazolja, így adatkezelését dokumentálnia kell és az adatkezelés jogszerűségének utólagos bizonyíthatósága érdekében nyilvántartást is kell vezetnie arról. A rögzített képek és felvételek kapcsán fontos kiemelni, hogy az adatkezelő felelőssége annak biztosítása is, hogy azokhoz jogosulatlan harmadik személyek ne férjenek hozzá. Amennyiben a NAIH a kamerarendszer, ezzel az adatkezelés körülményeinek vizsgálata során jogszerűtlen adatkezelést, jogsértést állapít meg, a kamerarendszer tulajdonosára bírságot szab ki.

Amennyiben adatvédelmi ügyvédadatvédelmi jogász segítségére van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén:
Telefon: +36 30 648 5521
E-mail: dmp@dmp.hu

 

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Dr. Miklós Péter Ákos egyéni ügyvéd (székhely: 1028 Budapest, Piszke utca 14., adószám: 42982117-2-41, KASZ szám: 36079442) tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. A honlapon elérhető blogbejegyzések, cikkek nem minősülnek konkrét jogi tanácsadásnak, ajánlattételnek vagy erre történő felhívásnak. Célja, hogy az érdeklődő tájékozódni tudjon Dr. Miklós Péter Ákos egyéni ügyvéd szakterületeiről. A honlap a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) Elnökségének "Az ügyvédi honlap tartalmáról" szóló 2/2001 (IX.3.) számú állásfoglalásának, valamint a MÜK 6/2018. (III. 26.). számú szabályzatának 10. fejezetében leírtak figyelembevételével készült.  Jogi közlemény.

Honlapkészítés: ZK DESIGN - Ügyvédhonlap