Bemutatkozás

Dr. Varga Benedek

dr. Varga Benedek

adatvédelmi jogász

Az adatvédelem területével már jogi tanulmányaim alatt, szakmai gyakorlatom során kezdtem el foglalkozni, és azóta is főként ezen a területen tevékenykedem. Jelenleg adatvédelmi jogászként látom el a rám bízott feladatokat, elsősorban adatvédelmi tanácsadás és állásfoglalások, valamint belső szabályozások kialakítása területén.

Diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem, ahol már a szakdolgozatom írásával mélyebben elkezdtem foglalkozni adatvédelemmel, valamint a mesterséges intelligencia jogi megfelelésével.
Feladataimat magyar és angol nyelven látom el, valamint alkalmanként német nyelven is végzek szakmai munkát, amely lehetővé teszi, hogy nemzetközi környezetben is hatékonyan tudjak dolgozni.

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Dr. Miklós Péter Ákos egyéni ügyvéd (székhely: 1117 Budapest, Völgycsillag utca 4., 6. emelet 02. a., adószám: 42982117-2-41, KASZ szám: 36079442) tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. A honlapon elérhető blogbejegyzések, cikkek nem minősülnek konkrét jogi tanácsadásnak, ajánlattételnek vagy erre történő felhívásnak. Célja, hogy az érdeklődő tájékozódni tudjon Dr. Miklós Péter Ákos egyéni ügyvéd szakterületeiről. A honlap a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) Elnökségének "Az ügyvédi honlap tartalmáról" szóló 2/2001 (IX.3.) számú állásfoglalásának, valamint a MÜK 6/2018. (III. 26.). számú szabályzatának 10. fejezetében leírtak figyelembevételével készült.  Jogi közlemény.

Honlapkészítés: ZK DESIGN - Ügyvédhonlap

dr. Miklós Péter adatvédelmi jogász
Adatvédelmi áttekintés

Honlapunk megfelelő működése és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A sütik által gyűjtött információk a böngészőjében tárolódnak, és lehetővé teszik például az Ön felismerését, amikor újból meglátogatja a honlapunkat.

A sütikre vonatkozó tájékoztatást lentebb láthatja.